HTML

Boblbee

A Boblbee-termékekkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találod itt. www.szupertaska.hu
TÁJÉKOZÓDJ ÉS RENDELD MEG SAJÁT SZUPERTÁSKÁDAT!

Kérdezz MOST!

Friss topikok

2011.10.09. 18:11 boblbee

Újabb megúszott baleset - vásárlói levél

Egy kedves vásárlónktól kaptuk az alábbi levelet, melyet teljes egészében, engedélyezett névközléssel teszünk közzé.



 

Kedves Boblbee!

Húszéves tapasztalattal rendelkező, veterán grafikusként a munkám azzal
telik, hogy hetente, meghatározott napirend szerint különböző cégekhez
járok ki, és a városban bringával szoktam közlekedni.

Évek óta Boblbee-táskát használok. Tudtam róla, hogy képes megvédeni a
tartalmát és engem, de soha nem gondoltam, hogy egyszer szükségem lesz
rá, és hogy ekkor hogy az életemet megvédi, az egy dolog, de a
munkásságomat is.

2011. október 6-án a szokásos reggeli munkába menetelem közben egy
kereszteződésben hátulról egy másik kerékpáros kb. 40 km/h-val
figyelmetlenül belémrohant.

Mindketten hatalmasat estünk, eléggé összezúztam a térdemet és a
könyökömet a kormányban, majd az aszfaltra már a táskával érkeztem, de
ekkor már a rám eső támadó átfordított a hátamra és a táskára, és
pörögtünk tovább, majd ő rendkívül előzékenyen felpattant és gyorsan
eltekert a helyszínről. Megrándult mindkét csuklóm az esés
következtében, de a hátamon lévő Boblbee-táskának és a beltartalmának,
valamint a telefontokban lévő iPhone-nak semmi baja nem lett. (A háló
miatt pedig a táskán sem látható karcolódás.)

Nagyon fontos része a történetnek, hogy egy egész grafikai stúdiót
tartok magamnál. Érzékeltetendő az esemény súlyát, felsorolom hogy mi
volt nálam, és elmondom hogy ezek milyen fontosak a mindennapi munkám
szempontjából:
- iPhone
- Macbook unibody
- Magic Trackpad
- Magic Mouse
- 2 db külső merevlemez pótolhatatlan grafikai anyagokkal (beleértve
több biztonsági mentést is)

Lényegében 20 év talán teljes munkásságát és a legfontosabb
munkaeszközömet vittem magammal. Ezeknek a sérülése nekem olyan lett
volna, mintha leégett volna a házam benne minden értékemmel, vagy
mondjuk adósság miatt veszítettem volna el.

Megdöbbentő belegondolni, hogy ha nem Boblbee-táska van rajtam,
valószínűleg megsemmisült volna gyakorlatilag a teljes eddigi
munkásságom és a munkaeszközöm is, mellyel akár csak részben is
újrakezdhettem volna. Ha a táska nem óvja meg felszerelésemet, másnap
nem megyek dolgozni, mert nincs mivel és nincs min, és harmadnap sem,
hiszen a grafikában az ún. master-anyagok kulcsfontosságúak.

Köszönöm Jonas! Köszönöm Boblbee!
Ravasz Balázs

 

Szólj hozzá!

Címkék: baleset védelem gerincvédelem gerincvédő értékvédelem balesetvédelem


A bejegyzés trackback címe:

https://boblbee.blog.hu/api/trackback/id/tr613289971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.